Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

Retro naptárlányok

Ezek a lányok azokból az időkből integetnek nekünk, amikor a szilikon még ragasztót jelentett és a marketingesek hittek benne, hogy nővel mindent el lehet adni. Ezek a lányok valóban csak egyoldalúak, viszont az év minden napján rendelkezésre álltak, ha szükség volt rájuk... Zsebben is könnyen elférő, lenge kártyanaptár lányok. Ebben a pakliban minden nő ász.

Friss topikok

Ki kér egy Traubit?

2012.01.01. 06:31 :: BermudaRoby

Ijedt arcú, bujaszájú néni hungarikum jellegű üdítővel, 1982-ből. Hopp, de nicsak, milyen üdítőt fordít véletlenül felénk? Már ez a léha tekintet is megmozgatja a férfi ember fantáziáját és legszívesebben ötösével vedelné a Traubit, hogy megkapja ezt a nőt és kicsomagolhassa ebből a csábos fürdődresszből.

Apropó retro:
Két szakértőt is megkérdeztem, hogy szerinte a ’retro’ rövid ó vagy hosszú? Az egyik azt mondta, rövid, a másik szerint viszont hosszú. Abban pedig egyetértettek, hogy a magyarban nincs szóvégi rövid ó. Szerintetek?

A holnapi kártyánk igazi csemege lesz!

94 komment · 1 trackback

Címkék: 1982 csaj napszemcsi bujaság traubisex

A bejegyzés trackback címe:

https://acebook.blog.hu/api/trackback/id/tr722777556

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Traubisoda 2011.04.02. 12:58:40

A Traubisoda a '70-es évek Nyugatának előretolt helyőrsége volt. Osztrák(!) licenc alapján gyártotta a Badacsonyi Állami Gazdaság. Lenz Moser találmánya nyomán harmincegy évvel ezelõtt, 1971-ben került Magyarországra a Traubisoda eredeti aromaanyaga és...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adat 2011.04.01. 17:42:33

kerdezzétek meg a smitpalit :)

Kelly és a szexi dög 2011.04.01. 18:00:12

teljesen mindegy, úgyis értjük miről van szo

K0vasz 2011.04.01. 18:12:45

Basszus, én úgy olvastam azt h "bujaszájú" h "bajuszszagú":D

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.04.01. 18:34:35

a traubi is a zsidóké ha jól emlékszem. amióta tudom, pont ezért nem iszom. nem teszek pénzt a zsebükbe

This_is_Sparta (törölt) 2011.04.01. 18:41:13

"Abban pedig egyetértettek, hogy a magyarban nincs szóvégi rövid ó. Szerintetek?"

Az idegen írásmódú szavakra nem érvényes a hosszú ó, ezért aztán a retro rövid o, úgy mint pl. a placebo is!

Szerintem!

This_is_Sparta (törölt) 2011.04.01. 18:48:00

Persze itt is vannak kivételek, mint pl. videó, metró, stb.

kafferbivalybalamber 2011.04.01. 19:03:18

Ott van például a ló. Meg a vasaló. Meg a tároló. Meg a...
Ideje lenne új szakértők után nézni.

Jajjfagyi 2011.04.01. 19:16:14

@www.Bisex.hu: Már nem az övék. Elvesztették. index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/08/felszamoljak_a_traubi_hungariat/
De eddig is 2 Traubi futott egymás mellett.

A www.magyarhelyesiras.hu/ szerint hosszú "ó" a retró.

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2011.04.01. 19:26:23

Pedig úgy emlékeztem akkoriban még nem voltak ilyen csonti modellek.

This_is_Sparta (törölt) 2011.04.01. 19:28:31

@kafferbivalybalamber: Olvasd el még egyszer, a szöveget!

"...nincs szóvégi rövid ó!"

mrasid (törölt) 2011.04.01. 19:35:03

@K0vasz: én meg vmi busával kezdődőt olvastam, de nem is értettem :-D

mrasid (törölt) 2011.04.01. 19:38:36

Ha önmagában használod, akkor hosszú. Ha idegen szóösszetételben akár magyar szövegen belül (pld. retroperitoneális, retrospektív), akkor rövid.

Ronald 2011.04.01. 19:42:56

@www.Bisex.hu:

EZT ÍRJA AZ OKOSMAGYAR:

"a traubi is a zsidóké ha jól emlékszem. amióta tudom, pont ezért nem iszom. nem teszek pénzt a zsebükbe "

AKKOR SZÁMÍTÓGÉPET SE HASZNÁLJ, VAZZE.
.

ver@s kan-tár 2011.04.01. 19:45:18

Honosulás kérdése, idegenből átvett szóalakoknál előfordul így is, úgy is – mint azt a fentebbi hozzászólásokban idézettek mutatják. Depó, dettó, nettó stb. Míg a placebo valóban röviddel zár, ám amint toldalékoljuk, hosszúra vált.

pukancs 2011.04.01. 20:34:32

ki a faszt érdekelnek a kampósorrú rusnya zsidók

ami érdekel:
1. ki a csaj: NEVET!
2. ma miért nem árulnak ilyen dögös fürdőruhát (asszonynak vennék iylet)

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2011.04.01. 20:36:50

Meg kéne tanulni moiré mentesen szkennelni

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.04.01. 20:59:40

Azok a 80-as évek... Azidőtájt a női képesújságokban volt legalább egy aerobic gyakorlatsor lábszármelegítő förmedvénnyel plusz egy pizzatészta recept illetve kecsap házilag

bgp 2011.04.01. 21:09:41

Nem ijedt buja szájú az, inkább buta arcú.
Manapság is lehet ilyeneket látni.

vasgyuszi 2011.04.01. 21:14:08

Ez nem a Gizike a Barátokköztbol, a Vilibá új csaja?

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2011.04.01. 21:14:35

@www.Bisex.hu: Szerintem gondold át, hogy mit ettél ma és kezdj el öklendezni

VLADISZLAV 2011.04.01. 21:14:50

Ha két szakértő közül az egyik azt mondta, hogy rövid o, a másik hogy hosszú, akkor az egyik nem szakértő.

min 2011.04.01. 21:18:27

@www.Bisex.hu:
Te ostoba fajankó!
A traubi legalábbis az eredeti amit Balatonvilágoson készítettek, osztrák liszenc alapját palackozták és a világ egyik legjobb üdítője.
Azóta Debrecenben próbálják koppintani de szerintem meg se parittyázza a világosit.úHa ebben baszki bármilyen zsidóságot látsz menj el sűrgösen egy elmeorvoshoz.
Egyébként a coca cola is kóser lett...

v2peti 2011.04.01. 21:36:45

"a traubi is a zsidóké ha jól emlékszem. amióta tudom, pont ezért nem iszom. nem teszek pénzt a zsebükbe"

Gondolom Teszkóba sem jársz Kohn úr (Sir Jack Cohen) boltjába...

Amúgy az eredeti traubit a rendszerváltás után Balatonvilágoson tényleg egy zsidó úriember gyártotta, de sajnos a magyar bíróság a kókler Rátonyinak adta a jogot Debrecenbe. :(

Látnok. 2011.04.01. 21:41:49

@v2peti: "a traubi is a zsidóké..."

Hogy te mekkora f@sz vagy, el sem hiszed. Csak így tovább, írd a baromságaidat te kretén.

Csak hogy tudd: nem vagyok az idézettek közé tartozó, de félháborít az ilyen idióta, mint te.

Na, lehet tovább fröcsögni.

SBSB 2011.04.01. 21:44:59

@v2peti:

LOL, "úriember". Ne túlozzunk már.

"Utolsó fellelhető beszámolója a 2002-es évet zárta le, akkor 504 millió forint árbevétel mellett 15 millió forint veszteséget termelt."

Vincenzo90 2011.04.01. 22:26:12

A Traubi "tulaja" (mellesleg jogtalanul használja a márkát a mai napig) egy izraelita úriember, akinek meggyőződése, hogy a Kárpát-medence a valódi zsidó szentföld, és ezt publikálta is többször, több helyen. Elsődleges céljának azt tartja, hogy a magyarság helyére zsidóságot telepítsen. Nem azért, mert zsidó, hanem mert egy ordenáré faszkalap, azért nem iszom Traubit. Aki meg mosdatja, az ostoba, és csak fröcsögni, boszorkányt üldözni akar.

Rwindx 2011.04.01. 22:30:04

@Látnok.: Na miattad meg a hozzád hasonlók miatt változtattam meg a véleményemet arról hogy kell-e Internet jogosítvány...

Látnok mi...aki nem lát... elolvasod mégegyszer mit írt? Azok az izék ott két oldalt az első két sorban idézőjelek, amik azt jelentik hogy azt valaki más mondta/írta, és a kommentelő csak erre reagált.

átlátó 2011.04.01. 22:33:13

Akkó megint a zsidó nem járt rosszul.

átlátó 2011.04.01. 22:34:32

@átlátó: Ezzel csak azt akartam kifejezni, hogy a modellbe abálnám a belet.

ady50 2011.04.01. 22:40:21

A Berkovitz "Sal" sosem volt licenctulajdonos. Az (mostmár jogerősen is) a Rátonyi kft, Debrecenben. Előtte pedig a BÁG-é volt. Licencadó a Warimex AG Bécs. A B.világosi Berkowitz féle utoljára kb. 1999-ben látott szőlőt. Azt is csak fényképről. Magasan lógott a bilibe a keze. Ennyi.

Silver Stone 2011.04.01. 22:48:48

@Ronald: Okosabb lennel, ha nem csocselekezned a gazda nepet, vegulis ezekbol elunk.

borovi 2011.04.01. 23:04:01

A képen szereplő néni nem Bíró Ica, a későbbi Metál Lady?

pg2 2011.04.01. 23:30:23

@mrasid: Az ilyen többnyire latin eredetű előtétek először idegen összetételben jönnek, ezért rövidek. Aztán más összetételben maradnak rövidek a konzekvens írásmód miatt (pl. videokártya), aztán lekopik róluk az "utótét": kezdetben a szlengben vagy szakzsargonban, később a köznyelvben is terjedve értelmes önálló szóként "honosodnak", és meghosszabodnak az ó-k. Szóval ha bekerül majd az MHSZ-be, vélhetően hosszú lesz:
retró, de: retrográd, retrospektív.

pg2 2011.04.01. 23:34:36

@This_is_Sparta: Persze. Csak egy idő után az írásmód idegen volta elfelejtődik, és lesz szép magyar fonetikus. Pl. portf_ó_li_ó_

pg2 2011.04.01. 23:37:57

@Dexter68: Azt sajnos nem lehet, csak elkeni. Meg kéne tanulni a frekvenciaeéméleteket.

Ronald 2011.04.01. 23:50:33

@Silver Stone:
Ha te bárkiből is élsz - akkor ügyes vagy, örülj neki.
Én egyelőre minden kurva fillérért keményen megdolgozok - és még annak is egy jó részét beadom a közösbe (pontosabban: elveszik).
És olyan sincs, hogy "gazda-nép"... csak nép van.
Melós emberekkel és gazemberekkel.
Mint mindig és mindenhol.

jones5555(exdr.) 2011.04.02. 00:06:57

2. osztályos anyag! No, és a nono!!

Goompah 2011.04.02. 00:07:56

@Dexter68: "Meg kéne tanulni moiré mentesen szkennelni"

Ha a szkenneléskor alkalmazott felbontás közel áll a rácsállandó feléhez, akkor a moiré automatikusan jelentkezik. Még jobbfajta digitális kameráknál is előfordul ez a hiba (pl. Nikon D80), ha rosszul méretezik az AA szűrőt.

Goompah 2011.04.02. 00:12:47

Aki már hallott róla, annak: Nyquist-frekvencia.

Vektorigo · http://iranylondonblog.hu 2011.04.02. 00:58:07

Erről a színű bikiniről az ágyúgolyó futam Lamborghinis női sofförje ugrik be... annak is ilyen színű szerkója volt.
Valaki látta a filmet? :)

rajaram 2011.04.02. 01:00:29

Atyaúristen, ez Pintér Mari. 16 éves korában volt a csajom. Gyönyörű volt.

bedlifan 2011.04.02. 07:16:31

hű, én meg azt olvastam, hogy "butaszájú", megnéztem a képet, még bólogattam is hozzá... smidtpál-e vagyok?

Körömcsiga 2011.04.02. 07:27:42

Ez meg milyen baromság hogy nincs szóvégi ó???
Hajó, sikló, váró, báró, pusztító stb...

jtrencsenyi 2011.04.02. 07:36:43

@Ronald: "AKKOR SZÁMÍTÓGÉPET SE HASZNÁLJ, VAZZE."

Vazze, már a kínaiak is zsidók?! :)

cosmic g 2011.04.02. 07:43:39

A magyar nyelvtanban a szóvégi ó betű mindíg hosszú, kivéve a no és a nono intőszavak. A retro nyilván rövid mivel nem magyar szó de ezt már előttem megirták.

Körömcsiga 2011.04.02. 07:53:34

@B.M: Benyaltam, mert ó-t írt :)

torró 2011.04.02. 07:55:58

Nekem erről jut eszembe, akkoriban kettő teniszpályát üzemeltettem és mivel jobbára német kuncsaftok voltak /reggel 7-l este 22-g/,azért az jó kis munkaidő volt, na a lényeg, a traubi akkor került úgy három forint körül. Megvettem 4-5 rekesszel, hideg zuhany alatt kellemes pince hidegre hűtöttem, és 10 forintért felszervíroztam a pályán a szomjas kuncsaftnak. Szép időszak volt.És ettől sokkal jobb csajok megfordultak a pályán.:)))

tengier1 2011.04.02. 08:02:49

most akkor hol csinálják a traubit?

Kalmár 2011.04.02. 08:12:12

Sajnos az összes jónevű hazai üdítőt tönkretették.
A Traubit az elhúzódó perek.
A Sztárnak sincs már gazdája.
Sajnos a Márka is ugyanezen az úton van.
Ketten gyártják és pereskednek.
Emlékeztek a többi üdídőre?

Bambi
Róna
Etűd
Extra
Gyöngy

Kár, hogy nem tudtuk megmaradni a saját piacunkon a nemzetközi márkák mellett.
A szeszpiacon még jól álljuk a sarat, de az üdítő elbukott.
Sok jó példa van pedig a szomszédban.

Kalmár 2011.04.02. 08:14:42

@tengier1: Debrecenben a Ráthonyiék.

Plumper_ 2011.04.02. 08:26:47

@Vincenzo90: már vártam, hogy vezetéseddel mikor jelenik meg a nyilas trollhadsereg.
akármiről is szól egy fórum, ti odaböfögtök, mert Szálasi szelleme azt súgja.
"nem azért, mert zsidó"...blabla
aztán "Elsődleges céljának azt tartja, hogy a magyarság helyére zsidóságot telepítsen." - tényként közlöd, mint aki csak az igazat mondja, valójában hazudsz, mint a vízfolyás, és gyűlöletet keltesz.

Kalmár 2011.04.02. 08:34:40

@Plumper_: Egyetértek azzal amit írsz, de sajnos a Berkovitz tényleg egy bűnöző.
Kapott is 1,5 év börtönt felfüggesztve.
Perek tucatjai előtt áll, mert nem fizette meg a közterheket és egyik cégből ugrott a másikba.
Mindegyik tetemes köztartozást halmozott fel.
Szóval ha nem is "gyarmatosító" de egy szemét csaló.

tengier1 2011.04.02. 08:36:16

@Kalmár: azok zsidók? vagy miről írnak itt? hozz már képbe miről írkálnak itt

Dr. Verőköltő 2011.04.02. 08:39:52

Itt van egy retró naptár! A hülye fasz meg zsidózik! Az eszem megáll a gyökérpálcán! Mindenről ugyanaz jut az eszébe?

Kalmár 2011.04.02. 08:55:25

@tengier1: 2 cég gyártotta nemrég a Traubit.
Az egyik, egy folyamatosan változó cég, Balatonvilágoson egy Salamon Berkovitz nevű rabbi vezetésével. Folyamatosan a zsidóságával mentegeti a bűnügyeit, jó sok olajat öntve a zsidógyűlölet tüzére.
A másik Debrecenben a Ráthonyi nevű cég, az azonos nevű tulaj vezetésével.
Pereskednek. Már csak a debreceni cég gyárt.
Ráthonyiról nem tudom zsidó e? Bár nem is lényeges.

Plumper_ 2011.04.02. 09:03:02

@Kalmár: miért is ne lehetne, hogy egy csaló, gazfickó? akkor ítéljék el. ez független attól, hogy szakállas bácsi. amit a fenti alak írt, arra reagáltam, az nettó neonyilas eszmeiség.

Plumper_ 2011.04.02. 09:04:50

@torró: ilyennel ma már aligha lehetne operálni!!:-D a zuhanyhideg nem hideg, és a Traubi meg hasonló löttyöktől csak szomjasabb lesz az ember. A megoldás: saját hűtőtáska/szekrény, ásványvíz otthonról, 90Ft/liter.

privateer 2011.04.02. 09:06:41

@Ronald: Pedig tényleg zsidó származású volt az első cégtulaj. Utána lehet nézni a neten. Bár bevallom, eléggé félreérthető a cikk. Lehet hogy nem zsidó ő, csak kóser szemléletet követ.

index.hu/kultur/eletmod/traubi115/

De ettől tényleg nem kellene fújtatni egymásra. Fogadjunk hogy a zsidózó emberkénk kis korában lelkesen itta, mert nem tudta hogy kóser termékről van szó.

Amúgy én azt sajnálom hogy a mai Traubi nem olyan mint anno volt. Illetve megfizethető árú is volt. De azért most fogok venni egyet. :) Aromix italport szeretnék még venni. :)

Ronald 2011.04.02. 09:36:20

@privateer:
Ha a termék valóban követi a kóser hagyományokat - akkor az csak a fogyasztók javára válik.
Kóseréknél nem ér a trükközés, a nem odavaló moslékok bekeverése az élelmiszerbe - ezt ők halál-komolyan veszik.

Egyszer vagy 1000 hektó kósernek készült, méregdrága Carmel-bort adtak el értéktelen cefrének... mert kiderült, hogy "nem kóser" szőlőszemek is bekerültek szüretkor.
Ezzel nem viccelnek... bármilyen hihetetlen is számunkra.

Zuzu Petás 2011.04.02. 09:37:07

@Kalmár: És a Deit?

-Kérek egy üdítőt!
-Tessék, DEIT kell meginni, nem lehet elvinni!

baba2008 2011.04.02. 10:09:29

1. A Traubi kurvára nem magyar találmány. Egy egyszerű licence alapján gyártott üdítő volt mindig is, hogy mi a helyzet napjainkban nem tudom, már évek óta nem látom a boltokban.

lsd. www.traubisoda.at/

2. Az összes zsidózónak felhívnám a figyelmét, hogy ha az erőforrásaikat arra fordítanák, hogy saját magukat képezzék a gyerekeiket meg taníttassák, talán ők is vihetnék valamire az életben. Amíg erre nem jönnek rá, nem marad más, mint a bambán nézés, meg a fröcsögés azokra az emberekre akik, a fejüket gondolkodásra használják.

Köszönöm a figyelmet!

Üdvözlettel:

egy zsidó

privateer 2011.04.02. 10:22:47

@baba2008: Pedig most láttam az Auchanban.
Már hűsöl a frigóban. :)

Mr. Waszabi 2011.04.02. 10:26:58

@pukancs: lehet, hogy orosz zsidó a csaj, hm? Akkor kevésbé szép? ;)

baba2008 2011.04.02. 10:29:28

@privateer:

Almdudlert nem árulnak? Azt jobban kedvelem.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.04.02. 10:30:47

Na mi van? Mi van? Szombaton nem szabad billentyűzethez nyúlni? Frissüljön az a blogketrec, a hétszentségit neki!

ds3 2011.04.02. 10:32:53

Én meg arra szeretném felhívni az összes zsidózó figyelmét, hogy a világosi traubiban volt szőllő, a debreceniben nincs, talán inkább ez alapján kellett volna dönteni.
Tudom, hogy más nemzetek nincsenek ennyire elől a gyűlöletlistátokon, de azért inkább ne igyatok bort se, mert azt a rómaiak és frankok hagyták itt nekünk, és a szerzeteseken kívül csak a szászok foglalkoztak borkészítéssel, a mai nagynevű borászok nagyrésze is szász származású. Sört se igyatok, mert azt is a szászok hozták ide. Pálinkát se, mert azt meg a talján Károly-Róbert. Maradjatok a víznél, ősapáitok is azt itták a szíriuszon!

Mr. Waszabi 2011.04.02. 10:41:50

Hogy valakinek mindenről az jusson eszébe, hogy ezt zsidó csinálta, emezt meg nem, hát ez agyhúgykő. Irigy a másik sikerére, és ahelyett, hogy tanulna tőle, fröcsög.
Ha nem akarsz zsidóktól vásárolni, ahhoz előbb meg kell teremteni kemény munkával a nem zsidó vállalkozásokat, kereskedőréteget, bankokat, gyárakat stb. El lehet kezdeni pofázás helyett dolgozni, mert van egy kis lemaradásunk a versenyben.
Úgy látom, van egy kisebbség az országban, akik szerint, ha valaki nem olyan kicsinyesen, röghözkötötten gondolkodik, mint ők, az csak ballibes és/vagy zsidó lehet. Normális ember szeretné a maga akarata szerint élni az életét és nem minden fórumon a zsidózást és gyűlöletkeltést olvasni. Nem ezért fizetem a netet.
Az ilyen emberekért kár volt letolnia apucinak a gatyát, inkább ment volna a kocsmába, legalább fogyott volna a magyar kocsmában a magyar bor:) Az terméktámogatás lett volna legalább...
Nehogy már egy idióta, tehetetlenségében fuldokló, mániás kisebbség mondja meg, ki a normális ember!
Hajrá Magyarország!

/egy nem zsidó, aki használja az eszét/

pruitt igoe 2011.04.02. 10:43:04

@bedlifan:

én bajusszájúnak olvastam.
mi itt mind smitpaják vagyunk.

emem 2011.04.02. 10:54:13

@www.Bisex.hu: Hogy Te mekkora barom vagy...

Goompah 2011.04.02. 11:21:15

@ds3: 5,5% szőlő volt benne. Hígíts fel fél deci mustot egy literre, aztán kóstold meg. Hozzáadott aroma nélkül semmi íze nem lesz. Szóval az az 5,5% szőlő csak arra jó, hogy ne kelljen azt ráírni, hogy szőlőízű.

Berkovitz meg mocskos gazember, nem azért, mert zsidó (senkit nem érdekel a vallása vagy a származása), hanem azért, mert jogtalanul bitorolta a márkanevet és tudatosan üzleti kárt okozott a jogos tulajdonosnak, s mert hozzájárult egy márka tönkretételéhez.

pg2 2011.04.02. 12:09:34

@Goompah: Arról meg ne is beszéljünk, hogy már egymásra nyomni sem lehet több színt moiré-mentesen...

napsugár50 2011.04.02. 12:33:07

A képen látható hölgy neve: Pintér Mária, beceneve Pintyő, Pintyőke volt. Bíró Ica, Pataki Ági, Krityán Judit, azaz a 80-as évek egyik sztármanökenje volt.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.04.02. 12:45:03

ló, disznó stb
vak vezet vilagtalant, baszdmeg, ha arra jutottal a szakertoiddel, h nincs szovegi hosszu o.
idiota...

napsugár50 2011.04.02. 12:50:19

@napsugár50: kimaradt: BI., PÁ., KJ. mellett

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.04.02. 13:31:08

Pl. Volgógrád a Volgo folyó nevéből.

Kalmár 2011.04.02. 14:25:06

@ds3: Rossz hír. Sose volt szőllő egyikben sem.
Almasűritmény aroma.
Valóban voltak kóser szőllő préselések ahová meghívták a sajtót. Kamu.
A must ment bornak.
A gyár egy moslék volt. Retek, kosz, szabálytalanságok.
Semmilyen közegészségügyi szabályt nem tartottak be.
Érdemes megnézni most is a gyárat, elhagyott romhalmaz,ami még a kommunizmusban volt utóljár karbantartva.

baba2008 2011.04.02. 15:03:08

@Steve_Jobs: c
Csak utánad te féreg!

nagyat 2011.04.02. 15:16:00

@www.Bisex.hu: Képzelem, mennyire szarban vannak mióta nem teszel a zsebükbe pénzt!!! :)

lunatik69 2012.01.01. 17:10:51

Ez borzasztó kedveseim!!!!
Itt egy kép a 70-es 80-as évek egyik sokat foglalkoztatott modelljéről egy izgalmas szerkóban,erre egymásnak esnek hogy zsidó meg nem zsidó(mármint a traubi),meg hosszú ó vagy rövid o.Alig valakinek jutott eszébe hogy inkább a Marival huncutkodna egyet,hát tényleg
ennyire nincs senkinek fantáziája,csak ezt az átpolitizált sz..t tudják nyomni,ez szánalmas!
Nekem az egyik kedvencem volt annó a Pintér Mari és sajnálom hogy ennél kevesebb ruhában nem láhattuk.

jack.carter 2012.02.03. 15:20:36

Én láttam. Gyönyörű volt :)
süti beállítások módosítása